Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.
Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.
Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.
Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.
A vers keletkezése:
A vers 1916 januárjában írta Ady Endre. A dátumból is
látszik, hogy ekkor éppen zajlik az I. Világháború, amelyet Ady ellenzett. A
vers A halottak élén című kötetében jelent meg.
1916 elején Ady és Csinszka az erdélyi Csucsa
kastélyban éltek. A román fenyegetés abban az időben nagy veszélyt jelentett az
azon a területen élőknek.
A vers műfaja:
Műfaja egyfajta elégikus dal. Az elégia a fájdalmat,
csalódást, gyászt megéneklő költemény. A költő személyes érzelmeit, gyászát,
fájdalmát kifejező dal.
A vers témája:
Ady retteg a háborútól, a világ pusztulásától, a saját
betegségétől, a haláltól. A költő ezen időszakában Csinszka volt az egyetlen
támasza, vigasza. Ketten közösen vészelték túl ezt a több szempontból is
válságos időszakot. A versben Ady megnyugvást lel a küzdelmekkel teli élet
után. A magát öregnek érző férfi támaszért, vigaszért fordul a fiatal, életerős
Csinszkához. Ez a hazatérés verse.
Vershelyzet és címértelmezés:
Ady és Csinszka a földet érő egyik legnagyobb és legvéresebb háború az I.
Világháburú kellős közepén az erdélyi Csucsa kastélyban éltek. Itt egymás vigaszai
és támaszai voltak. A kézfogás a testi kapcsolat kifejezése a szem pedig a
léleké. A szem tükrözi (mint rengeteg magyar közmondás és szólás is tartja) azt
az erőt ami Ady-nak erőt ad a nehéz időkben, Csinszka lelkierejét. Az „őrizem a szemed” maga az
elmondott folyamat.